Anyák napi teadélelőtt a könyvtárban

Az Izsáki Szily Kálmán Városi Könyvtár hihetetlenül nagy hangsúlyt fektet a legkisebb olvasóközönség bevonzására. Hiszen társintézményeink mellett nagyon fontos szerepet töltünk be a gyermekek nevelésében, értékviláguk alakításban.

Már babakorban fontos a beszéd, a mondókázás, a ritmusos-hangzós játékok játszása, amely nemcsak az olvasóvá válást alapozza meg, de megteremti ezt a szeretetteljes, harmonikus légkört az anya-gyermek, a család kapcsolatában.

Május 5-én az Izsák Város Gyermekjóléti- és Családsegítő Szolgálattal közös szervezésben anyák napi teadélelőttöt tartottunk könyvtárunkban a helyi Baba- Mama klub anyukáival és kisbabáival.

A program olyan jól sikerült, hogy rendhagyóvá kívánjuk tenni.

Zöld könyvtár

2021- ben a könyvtár sikeres programként könyvelhette el Palántakönyvtár programját, melyben a felesleges palánta felajánlásokat fogadtunk és „kölcsönözhetővé” tettünk. Aki szeretett volna vihetett a felajánlott fűszernövényekből, zöldségekből, virágokból, magokból. Ezt a szolgáltatást fejlesztettük tovább az iskola negyedik osztályosainak bevonásával.

Útjára indítottuk a „könyvtári kisgazda” programot. A gyerekek örömmel vettek részt a magok elvetésében, folyamatosan követik a növények fejlődését és gondozzák őket. Amikor a palánták „kölcsönözhetővé” válnak, kihelyezzük őket a könyvtár elé.

A palántakölcsönzéshez nem szükséges könyvtári beiratkozás. A kölcsönzött palántákért, magokért cserébe más, vagy ugyanolyan fajta magokat, palántákat lehet visszahozni. A megosztásra épülő rendszerben annyit szabad csak vinni az adott növény magjából, amennyire szükség van.

Orchidea-nap

2022. október 4-én, kedden 10 órakor várjuk azokat, akiket érdekel hogyan gondozzuk Orchideáinkat.

Az előadást Dunainé Polyák Ildikó tartja a Szily Kálmán Városi Könyvtárban.

A résztvevők között kisorsolásra kerül egy Orchidea.

Október, a megbocsátás hónapja

Az Országos könyvtári napok programsorozat keretében az izsáki Szily Kálmán Városi Könyvtár meghirdeti októberben a megbocsátás hónapját. Késedelmi díj megfizetése nélkül fogadjuk vissza a régen lejárt határidejű, az olvasóknál még kint lévő könyveket. Minden érintettől azt kérjük, hogy használják ki ezt az alkalmat, éljenek a lehetőséggel.

Petőfi 200

Szeretettel várjuk olvasóinkat szeptember 6-án délután 16-17 óra között az Izsákon állomásozó Petőfi-buszon.

Helyszín: az iskola épülete mögötti parkolóban.

Receptverseny

Lezárult receptversenyünk. Ezúton köszönjük minden résztvevőnek valamint a szavazóknak, akik hozzájárultak a verseny sikeréhez. Gratulálunk a győzteseknek!

1. Korom Istvánné Erika a HOLSZA TRAFIK ajándékcsomagját

2. Sáfárné Kovács Ágnes a KISS- KOVÁCS IPARCIKK ajándékát

3. Papp- Gyulai Brigitta PIACOS IMRE gyümölcskosarát veheti át.

Különdíjban részesülnek: Bagyinszki Mónika és Mázás Anikó, akik a Minni és Mickey egér kiszúróformát nyerték.

Receptverseny

Feltöltésre kerültek a receptek. Döntsenek Önök szavazással, ki legyen az első három helyezett! A nyeremények támogatói: HOLSZA TRAFIK, PIACOS IMRE, KISS-KOVÁCS IPARCIKK.Fontos, hogy az eredeti poszt alatti szavazatokat tudjuk figyelembe venni.Ha kedvet kapnak küldjék el kedvenc étel fotójukat recepttel az : izsakkonyvtar@gmail.com címre

#szilyk #verseny #receptek

https://www.facebook.com/Izs%C3%A1ki-Szily-K%C3%A1lm%C3%A1n-K%C3%B6nyvt%C3%A1r-1586441068067743/