……. könyvajánlások közismert emberektől.
Fekete Irma ajánlja olvasóinknak legkedvesebb írójától élete legmeghatározóbb könyvét. Irma 2000-től tanított Izsákon magyar irodalmat és nyelvtant, sok kisdiákkal szerettette meg az olvasást. Rendszeresen tartott irodalom órát a könyvtár olvasótermében. Nyugdíjasként is hetente látogat minket, humorával és egyéniségével megszínesíti a könyvtár életét.
Szeretek olvasni. Sok olyan könyv van, amit időnként újra elolvasok. Nehéz egyet a legkedvesebbnek kinevezni.
Én Biharban születtem. Ott, ahol kedvenc íróm Szabó Pál is, néhány faluval arrébb. Talán tízéves voltam, amikor először olvastam a Talpalatnyi föld című regényét. Meghatározó élmény volt, hogy olyan emberekről ír, akiket jól ismerek, itt járnak kelnek körülöttem, úgy beszélnek, ahogy én.
Sajnos személyesen nem ismerhettem, de gimnáziumi magyartanárom elvitt a temetésére. Az iskolai évkönyvben megjelent egy „tanulmányom” az íróról, amivel pályázatot nyertem. Ezt kibővítve készítettem el a főiskolai szakdolgozatom is.
Minden írását igyekeztem elolvasni, de az örök kedvenc a Talpalatnyi föld maradt.